A megjelenéseddel szavak nélkül beszélsz magadról

IMG_9552IMG_9573IMG_9561IMG_9564

Pár hónapja még álmomban sem gondoltam volna, hogy a legjobb dolog amit tehetek a környezetemért, páromért és önmagamért az a stílusos megjelenés és a tudatosság. Mióta tudatosan rájöttem, hogy a minőségi élet fog engem boldoggá tenni, úgy jöttem rá, hogy számomra elengedhetetlen a folyamatos tanulás és fejlődés. Így első körben nem az öltözködésemre kezdtem el figyelni, hanem a belső hangomra, hogy ki is vagyok valójában.

Rá kellett jönnöm, hogy az önsajnáltatás, a folyamatos elégedetlenkedés egyenes út a boldogtalanságba így igenis mindenkinek a saját felelőssége változtatni az életén, ha valami nem teszi boldoggá. Én rengeteg mindenen változtattam az elmúlt egy évben és végre valahára azon az úton járok, ahol minden reggel mosolyogva kezdem a napot és hálával és elégedettséggel fekszem le. A belső harmónia megtalálása után kezdtem el a külsőmmel is jelentősen foglalkozni. A heti ötszöri edzések vagy az egészséges étkezés mellett az öltözködésemre is nagy hangsúlyt fektetek.

Mivel az életem gyökeresen megváltozott, így jöttem rá, hogy a jó megjelenés elengedhetetlen a biztos sikerhez. Beszéljünk magánéletről vagy üzleti életről. Az első vizuális üzenetet, az öltözetünk közvetíti rólunk a környezetünknek. A megjelenésünk már azelőtt üzenetet közvetít mielőtt még megszólalunk. Csendben de annál hangosabban kommunikál. A környezetünk pedig akarva-akaratlanul is nagy érzékenységgel reagál az öltözetünkre és történetet alakít ki rólunk. Kik vagyunk mi? Honnan jöttünk? Mit akarunk az élettől. Éppen ezért kezdtem el foglalkozni a témával és szeretném emberek millióinak átadni a magabiztos és stílusos megjelenés alappilléreit.

Így ha te is kedvet kaptál egy személyes konztultációra, ahol segítek Neked megtalálni vagy visszahozni az önbizalmadat és mellé egy mini stílus-gyorstalpalón is szeretnél részt venni, akkor ne habozz jelentkezni, ugyanis január 31-ig most 50%-os kedvezménnyel kérheted ezt a csomagot. Érdemes időben jelentkezni, ugyanis az időpontok korlátoltak. Időpont egyeztetéshez vagy bővebb információért, keress bátran: fashioncapital@yahoo.com

Találd meg magad és élj minőségi életet, tele önbizalommal!


Fejpánt: H&M
Csizma: Zara
Pulcsi: OPUS, Van Graaf

Fotó: Antal Noémi

 

 

 

Egy alapdarab, ami luxus hatást kelt

/ FOR ENGLISH VERSION SCROLL DOWN /

Casual megjelenés, számomra mindig is az egyik legkedveltebb öltözködési stílust jelentette és jelenti a mai napig. A “lazán elegáns” öltözködés adja meg a legnagyobb szabadságot, hiszen ilyenkor ránk van bízva mit is hozunk ki egy-egy szettből. Viselhetünk inget-farmerral vagy magassarkú csizmát egy oversize pulcsival. Nem kell kosztümbe bújnunk vagy kisestélyi ruhába. A Casual összeállítást viselhetjük egy kellemes baráti ebéden, egy rohangálósabb hétköznapon vagy egy családi eseményen is ha az étterem nem esik át a White Tie vagy a Formal kategóriába.

A hétköznapokban is lehetünk elegánsak és kifinomultak egy bizonyos biztos aladarabbal: a camel kabáttal. Összeválogattam pár lenyűgöző szettet, ahol egyértelműen érződik a camel kabát ereje és a luxus hatás. A Camel kabát több árnyalatban is elérhető és a pénztárcánktól függően választhatjuk a klasszikus Burberry kabátot vagy választhatunk a jól bevát inditex márkától is, például a Zara-tól.

Bátran kombinálhatjuk az öltözékünket egy klasszikus fehér pólóval vagy egy szürke kötött gyapjú pulcsival. Felhúzhatunk egy combcsizmát de akár fehér tornacipővel is szaladgálhatunk a városban.

Tippek, hogy hol tudod beszerezni a saját darabod / A few store advice where you can get your perfect camel coat in case you don’t have one:

LOW PRICE:

7901236704_1_1_1

ZARA

HIGH PRICE:

514642_in_pp

Burberry / Net-a-Porter

 


When it’s time to talk about dress codes , I would love to start with casual style. Casual look gives us the biggest freedom because you can wear almost anything you want. You can wear an oversized jumper with an over knee boots or you can wear a cocktail dress with boots. The choice is only yours. Casual look is a perfect dress code for a lovely lunch with your sister or with your friend or if you are rolling around the city and having your necessary grocery shopping. It also good if you are going for a Sunday’s family lunch of course if the restaurant doesn’t require white tie or formal look.

Casual look can be elegant too so one of the basic piece is the camel look. Ever wonder why camel coat makes everything look a little bit more expensive? You can wear it with high heels or with sneakers. There are many shades and textures and of course you can choice a camel coat depending on your budget too.


Hugs,
Claudia

 

 

 

 

Monday Look

IMG_9429-2IMG_9442-2

If you are in doubt then wear black. We all know those kind of mornings when we are still into the weekend and we don’t want to change our pajamas for something more classier. These are the days when we are wear only black. We don’t have to overthink our outfits because we can’t make a mistake with black. Black boots with leather skirt and a black jumper or black knitwear and then straight to the coffee shop for a big latte. KICK THIS MONDAY WITH STYLE!


 Szerintem senkinek nem kell bemutatni azokat a hétfő reggeleket amikor még fél lábbal a hétvégébe vagyunk és kissé nehezebben megy a kockás pizsinadrágunkat egy szűk ceruzaszoknyára cserélni. Ha nincs sok időd és kedved a textúrákkal és a színekkel “bajlódni” akkor jöhet a mindig bevált, klasszikus fekete viselet. Nem lehet vele nagyot hibázni és jól is fogod érezni magad benne, hiszen amelett, hogy optikailag vékonyít a megjelenésed is ütős lesz. Ezután pedig irány a legközelebbi kávézó egy nagy latteért.
LÉGY STÍLUSOS, MINDENNAP!


 

Jumper/Pulcsi: Calvin Klein, Van Graaf
Scarf/ Sál: CECIL
Skirt/ Szoknya: H&M
Bag/Táska: H&M

Fotó: Antal Noémi

 

Jelentem, visszatértem! Avagy újra a divatszakmában

Egy ideje észrevehettétek, hogy egyre több divattal és szépséggel kapcsolatos poszt kerül fel az oldalra és a blogom arculata is kezd jelentősen átváltozni. Sokan felteszitek a kérdést, hogy mi történt? Hiszen én mindig a párkapcsolati témákat ragadtam meg vagy a félelemről, szorongásról írtam. Szó esett féltékenységről, belső vívódásokról és most pedig kasmír kabátokról és matt rúzsokról posztolok. “Jaj ne Clau, te is beállsz az üres fejű külsőséges bloggerekhez?” / Az ilyen kijelentéseket egyébként nem tartom felelősségteljesnek csak az irónia kedvéért írtam. / (Folytatás a fotók alatt.)

IMG_9616IMG_9609-2IMG_9649-2IMG_9673-2IMG_9686-2

Úgy érzem tartozom egy kis magyarázattal, hiszen Ti vagytok azok akik nap mint nap velem vagytok és bár mindig örömmel fogadom a frissen csatlakozókat, vagytok páran akik a kezdetektől fogva kísértek az utamon. Ez a bejegyzés inkább Nektek szól, akik a kezdetektől velem vagytok, hiszen az újaknak már valószínűleg teljesen más képe lesz rólam, mivel ők korábban nem ismertek.

Mi is történt valójában? A helyzet pofon egyszerű: változás. Nem is olyan régen még tiszta szívvel tudtam írni fájdalmakról, mély depresszív gondolatokról de ma már akármennyire is próbálkoznék, nem tudnék. (Higyjétek el próbálkoztam.) Lassan egy éve kezdődött egy nagy utazás a lelkemben és az életemben egyaránt és megváltoztam. Tudom, elfogok veszíteni egy pár kedves olvasót, követőt, de ezt vállalom. Vállalom és csak remélni tudom, hogy ez az új út mégtöbb friss olvasót, követőt fog eredményezni.

Ma már egyre kevésbé foglalkoztatnak a párkapcsolati problémák, a fájdalmak definiálása vagy az “igazi nő” jellemzése. Ma már nem szeretnék ítélkezni, nem szeretnék más emberek életével pedálozni és nem akarom megmondani, hogy mi a helyes és mi a nem. Hiszen ki vagyok én? Csak egy lány, akinek mindig is volt véleménye.

Kislánykorom óta a divat érdekelt. 8 évesen már a divatmagazinokat figyeltem, kollázsokat készítettem és rajzoltam. A körülöttem lévők mindig is kikérték az öltözködésükkel kapcsolatban a véleményemet és ha vásárolni kellett, akkor mindig én voltam a végszó. Amikor még alig tudtak az emberek a divatblogokról (értsük ezt úgy, hogy 10 évvel ezelőtt még szinte senkinek nem volt blogja) én már akkor napi szinten csekkoltam a külföldi, mára már híres “influencereket”, mint például: Chiara Ferragnit, Bryanboyt, Rumi Neelyt. Amint lehetőségem adatott rá, fotózni kezdtem és 2012 volt az egyik legboldogabb évem, amikor összegyűjtöttem egy iPhonera és onnantól kezdve elindult az Instagramom és a folyamatos tartalomgyártás.

2014. Sok kisebb blog és próbálkozás után, elindult a Fashion Capital. Divatblogot akartam kreálni egy olyan oldalt ahol az embereket inspirálhatom, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból és ne sajnálják az időt és a pénzt a megjelenésre. Hiszen a mai napig úgy gondolom, hogy itthon az emberek többsége úgy gondolja, hogy: jól öltözöttnek lenni luxus. Pedig a stílus és az öltözködés egy kincs. A divatblog végül egy “lélek blog” lett egy darabig, hiszen annyi nehézségen mentem keresztül, hogy írnom kellett szerelemről, családról, fájdalmakról, de igazából ez nem az én utam volt. Az én utam mindig is a kreálás, a szépérzék és a mosoly volt. Szerencsére ma már a helyemre kerültem és megtaláltam a lelki támaszom és a szenvedélyem egyaránt.

De akkor mire is számíthattok a jövőben tőlem? Rengeteg inspirációra, öltözködési tippekre vagy éppen szépségápolási titkokra. Interjúk sorozatára, amiket a legnagyobb nevekkel készítek el, hogy ti is jobban belelássatok a szakma rejtelmeibe. Igényes, letisztult képi világra és kulisszatitkokra. 2018-ban a videózás sem fog elmaradni és jelentkezhettek hozzám személyes konzultációkra is. A konzultációk során, lehetőségetek nyílik több téma közül is választani.

A konzutációk során, lehetőségetek nyílik megismerni a szakma előnyeit, hátrányait. Segítek az alapok elsajátításában. Személyi styling és gardróbfrissítés csomagomat is kérhetitek, de erről részletesebben is tájékoztatni foglak Titeket, hamarosan. Addig is ha felkeltette az érdeklődéseteket a konzultáció és szeretnétek megvalósítani az álmaitokat, szakmailag vagy öltözködésileg, írjatok nekem az alábbi címre: fashioncapital@yahoo.com

Tartsatok velem hiszen rengeteg újdonsággal várlak Benneteket!

Kabát: H&M
Szoknya: H&M
Pulóver: Opus, Van Graaf
Táska: Calvin Klein, Van Graaf
Csizma: Zara

Fotó: Antal Noémi

 

November LOOK Nr.4

IMG_7820IMG_7832IMG_7896

Szeretek az anyagokkal játszani, de a színekkel már kevésbé. Néha közel engedek magamhoz egy-két árnyalatot, legyen az a burgundi vagy mélyzöld de az élénkebb árnyalatokat jobban szeretem kerülni. Ragaszkodom a letisztultsághoz, a “könnyedséget” szeretem sugározni, a túlzások helyett. Az öltözködés az önkifejezés egyik legerősebb formája, így ha néha kísérletezem is, mindig szeretek olyan megjelenést kreálni magamnak, ami hű marad hozzám. Így fogadjátok sok szeretettel a negyedik novemberi megjelenésemet, ami tetőtől-talpig én vagyok.


I like to play with textures rather than with colours. Of course sometimes I got that “new feeling” when I am wearing a red or khaki but I like to stay classy. When temperatures drop to a certain level then there are the same usual outfits like black knitwear, navy and huddling up in grey “moods” and I think it’s totally ok. I think the most important thing in style to stay true to who you are because when you go outside with your outfit you represent yourself and your outfit is “shouting”: “This is who I am”. And I would love to say to you:  BE WHO YOU ARE.

Trousers: Van Graaf, Marc Cain
Bag: Van Graaf, Marc Cain
Jumper: Van Graaf, COMMA
Coat: Van Graaf, COMMA

 

 

Interjú Török Beával, a MAC sminkmárka dél-közép európai régió marketing és PR vezetőjével

Kérlek mesélj egy kicsit nekünk, hogy milyen szerepet töltesz be a MAC sminkmárkánál?

A PR feladatokért most április óta vagyok ismételten felelős röpke 10 hónap kihagyás után, 8 hónapos volt a második kislányom, mikor heti 20 órában elkezdtem újra dolgozni. Októbertől pedig már heti 30 órát dolgozom, a Central Europe South régió marketing és PR vezetője vagyok.

Hogyan kerültél a márkához?

Közel öt évig dolgoztam különböző cégeknél – nyugdíjbiztosító, startup telekom, stb-, ahol azt éreztem nem vagyok boldog és minden reggel úgy mentem a munkahelyemre, hogy bárhol máshol szívesebben lettem volna. Azt éreztem elmegy az élet úgy, hogy én nagyon nem vagyok a helyemen;  így elengedhetetlen volt egy nagyobb váltás. A párom támogatott mindenben, így végül az ő unszolására mertem felmondani a munkahelyemen és beiratkoztam egy sminkes iskolába. Nagyon üdítően hatott rám ez a változás, azt éreztem végre élek, imádtam az új impulzusokat, az új közeget, ami körülvett, nagyon lelkes és szorgalmas voltam. Rikk Ágnestől tanultam sminkelni, aki különösen inspirált szakmailag és emberileg is. Ebben az időszakban nyílt meg az Aréna Pláza,  illetve vele együtt a MAC üzlet és ott kezdtem el dolgozni artistként. Szépen és aránylag gyorsan ívelt felfelé a karrierem, hiszen hamarosan üzletvezető lettem a Váci utcai MAC üzletben, majd az itthoni MAC üzleteket kezdtem el felügyelni, mint retail operations manager. Ekkor érkezett az első kislányom, így egy  évig a babázás kapott nagyobb szerepet az életemben és amikor visszatértem többkörös interjúk után kaptam meg a PR és marketing beosztást a MAC-nél.

Akkor az összes lépcsőfokot úgymond végig jártad, jellemző ez a sikertörténet másnál is?

Abszolút. Az Estée Lauder cégcsoportnál ez különösen jellemző. Sok magasabb beosztásban dolgozó kollegám kezdte boltban a karrierjét és fokozatosan lépkedtek felfelé. Így volt lehetőség megismerni és elsajátítani az alapokat, időt tölteni a vevőinkkel, ami a legfontosabb a mai napig. Mindannyian sokszor látogatjuk az üzleteinket, karácsony környékén például az egész MAC iroda az üzletekben szorgoskodik.

Mesélj egy kicsit, milyen tulajdonságokkal előnyös, ha valaki rendelkezik a cégnél?

Az alázatosság és kitartás nagyon fontos szerintem, MAC-en belül ehhez még hozzátenném a csapatmunkát, mivel aránylag kevesen vagyunk, ezért fontos a szoros együttműködés. Nagyon szeretem, ha a kollegáim nyitottak és tudnak a körülöttünk zajló újdonságokról, piaci eseményekről .

Mit jelent számodra a MAC sminkmárka?

Nekem a MAC az életem; az összes hitvallásával teljes egészében azonosulok, imádom a minőségét, sose csalódtam még. Nem járok csukott szemmel, így a többi márka termékeit is ismerem és folyamatosan olvasok, illetve informálódok, de a szívem a MAC-ért dobog.

A szakmádnak mik az előnyei illetve a hátrányai?

Rengeteg előnye van, hiszen nőként a szépségiparban dolgozni számomra és sok más nő számára is álommunka; szép, minőségi termékekkel, trendekkel foglalkozni abszolút előnynek írható le. Mindig nagyon izgalmas együttműködéseink, kollekcióink vannak, így sosem unatkozunk.

Amire vigyázni kell az igazából az egyensúly megtartása. Mivel imádom a munkám így gyakran érzek késztetést, hogy túlórázzak, vagy otthon folytassam és ez nem mindig jó. Hiszen pihenni és töltődni is szükséges az embernek.

Milyen korosztálynak ajánlanád a MAC sminktermékeit?

Minden korosztály megtalálja a számára megfelelő termékeket, a 11 éves kislánytól kezdve a 80 éves nagymamákig. A MAC hitvallása is így hangzik amúgy, hogy: „ALL AGES, ALL RACES, ALL GENDERS”.

Melyek azok a sminktermékek amik mindig megtalálhatóak a táskádban?

Korrektor, rúzs és ajakápoló mindig van nálam.

Hogyan telik egy átlagos napod?

Reggel hatkor kelek és fél nyolckor már kocsiban ülök a gyerekekkel. A picit elviszem bölcsibe, majd a nagyobbik lányomat 7:45-re iskolába. Aztán irány az iroda. Reggel 9-re, vagy délután, munkaidő végére szeretem tenni a külsős megbeszéléseket;  napközben szeretek nagyon hatékonyan a belső dolgokra koncentrálni. Délután három és négy között indulok a gyerekekért és 17 órától 20 óráig tudunk minőségi időt együtt tölteni, amire mindig igyekszem odafigyelni. Ilyenkor tudunk játszótérre menni, beszélgetünk, együtt vacsorázunk és a mese elengedhetetlen.

Utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy szerinted mitől lesz egy nő szép?

Az önbizalom a legfontosabb, minden más mellékes. Rúzst, púdert meg lehet vásárolni. 

A fiatal generációt meg kellene tanítani arra, hogy higgyenek magukban és abban, hogy bármi lehetséges.

0U0B9256

A MAC Snowball ünnepi kollekcióját, pedig már kereshetitek az üzletekben: 

image003 (1)

Az interjút készítette, szerkesztette: Perepelica Claudia

November Look Nr.3

IMG_9316IMG_9338IMG_9348IMG_9376IMG_9384

There is a colour which you can’t avoid in this season. No, I’m not talking about black, it’s not that interesting anymore. I am talking about red! No questions, red is the new black (if we can say in this way). But the combination of red and black can do a miracle. Don’t be shy! Wear it and love it because in this season, there is no rules! Trust me.


Az idei szezon legpopulárisabb árnyalata, a piros. Nem kérdés, hogy könnyen variálható és az egyik legelegánsabb árnyalat az év végére. Ha céges karácsonyi partira indulsz, ha a barátnőddel iszol meg egy forró teát, nem kell sokat gondolkodnod, hogy milyen árnyalatú pulcsiba vagy ruhába bújj. Én most a feketével párosítottam és imádtam. Bátran variálj és élvezd, hogy egy gyönyörű élénk szín van rajtad! Vetkőzd le a szabályokat.

Sweater/Pulcsi: Van Graaf
Skirt/Szoknya: H&M
Boots/Bakancs: Fashion Days
Bag/Táska: Zara

Photo: Antal Noémi