6 gondolat ami előre vihet nap mint nap

1. Csak a valóságra koncentrálj – Tök szép azon ábrándozni, hogy a két éve véget ért kapcsolatod az igazi szerelmed csak most éppen rossz az időzítés. “Majd egyszer úgyis együtt lesztek” és hasonló kellemes gondolatokkal az előre helyett hátranézni. Semmi mást nem fogsz elérni csak azt, hogy észrevétlenül is hátra fele fogsz sétálni. Lehet így lesz, lehet nem ez már a jövő zenéje. Amit biztos alapokra tudsz építeni az a jelen és a valóság. Ne várj a csodára, hanem cselekedj. Tedd azt amit tenned kell és ragadd meg a jelen minden egyes percét. Az emberek többsége azért érez hatalmas csalódást, mert nem úgy alakult az élete ahogy eltervezte. Jövőképet alkotott a múltról. Ezzel egyébként semmi gond nincsen, leszámítva azt, hogy nem a múltról hanem a jelenről alkossunk jövőképet. Magyarul, ha a fél éve nem hívott fel a “hatalmas szerelmed” akkor ne vele tervezgess és találd a kifogásokat, hogy vajon miért nem csörgött. Nem érdekled, pont. Az is lehet gyáva, de nincs a jelenedben. Figyelj arra ami most körülvesz téged és csakis ebből építkezz.

2. Ne érdekeljen a birkák véleménye – Az emberek beszélnek és sokszor pletykálnak. A nevedet ismerik, valószínűleg instagramon is csekkolnak, de talán két szót sem váltottatok még élőben. Mégis jól esik a sikereidet lenézni és ott ahol csak lehet beléd rúgni. Természetesen a hátad mögött. Erre én csak ennyit szoktam reagálni: “Nem érdekel ki mit mond a hátam mögött, ha megfordulok csend lesz.” Ne érdekeljen az, hogy ki mit gondol rólad. Főleg ha nem is ismernek. Neked nem kell beállnod a sorba. Tudod az igazán sikeres emberek nem más emberekről, hanem tervekről és ötletekről beszélnek. Nem pedig arról, hogy Kiss Pannit láttam randizni azon a szórakozóhelyen hajnali egykor.

3. Az őszinteségnél drágább kincs nincs – A világ lehet eltorzult, de neked nem kell ezt az irányt képviselned. Sokan úgy gondolják a megcsalás és a hazugság normális dolog a 21. században. A legszomorúbb, hogy van akik tényleg úgy gondolják, hogy ez már elfogadott tény, hogy hazudunk esetleg csalunk. Pedig egyáltalán nem kéne így lennie. Az őszinte barátságoknál, párkapcsolatoknál nagyobb kincs nincs. A mai világban ez igazán luxusnak számít, így mindenkit arra biztatok, hogy az őszinte életformát igenis érdemes követni. Bármi áron.

4. Az inspirációra ne várj, találjon meg munka közben – Állj meg most és kezdj el valamit csinálni. Menj el dolgozni, kezdj el festeni vagy fogj hozzá az első könyvedhez. Akkor is ha nem sok dolog inspirál vagy ha éppen esik az eső. A legfontosabb dolog, hogy bármihez is kezdesz szeresd azt amit csinálsz. Abból hatalmas dolgok születhetnek, gondolj csak bele. Azt csinálod amit szeretsz és folyamatosan képzed magad, így egyre több inspirációt kapsz. Amikor elkezdtem írni fogalmam nem volt róla, hogy mennyi tervem lesz ezzel kapcsolatban. Csak csináltam és még mindig csinálom és egyre több ihletet merítek. A határ a csillagos ég csak kezdj hozzá.

5. A félelem legyőzhető – A félelem egy rossz energia és egy nagyon kellemetlen érzés. Gátakat épít bennünk és görcsössé válhatunk. Félünk élni, félünk szeretni és félünk építeni. Sokszor ütközhetünk ebbe az érzésbe. Pedig nincs valóságalapja. Fizikailag és lelkileg is képes uralni bennünket, addig ameddig nem kapcsolod át az agyadat. A félelmet igenis le lehet győzni. Közhely, de szembe kell vele nézni és nem elnyomni magadban és megfutamodni. Ha félsz repülni, akkor igyekezz minél többször repülőre ülni. Ha félsz a kutyáktól , akkor szépen lassan barátkozz meg velük. Ezek csak egyszerű példák, de működik. Nem szabad a félelmet átengedni az életünk fölött, különben uralni fog. Te ennél sokkal erősebb vagy. Ne készíts gátakat magadnak és kezd tudatosan elengedni a félelmed. Nézz szembe  vele és hidd el legyőzhetetlenné válsz saját magad szemében.

6. Hidd el, hogy képes vagy rá – Ha elhiszed, hogy képes vagy rá az nem fél siker hanem háromnegyed siker. Amikor bízol magadban. Képes vagy alázattal és hatalmas koncentrációval tekinteni arra amit szeretnél elérni.  A tehetséget legyőzi a kitartás és a kitartást sose győzi le a tehetség. Jó ha mindkettőből jut nekünk, de a kitartás az igazi siker. Több évekbe is eltarthat neked akkor is hinned kell abban, hogy sikerülni fog.

kl

Perepelica Claudia

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s