Egy nap…

Egy nap majd kérni fogod, hogy bocsássak meg neked. Kérni fogod, hogy öleljelek meg. Előttem fogsz állni, a szemembe fogsz nézni és nem fogod érteni a tekintetemet. Nem fogsz tudni megszólalni, a hangod megremeg és inkább hátrafordulsz. Hátra, mert tudod ez a tekintet mit jelent. Nincs többé. Elmész, de megint megfordulsz és kéred, hogy bocsássak meg. Engedjem el és felejtsem el. A válaszom pedig a következő lesz:

Hol voltál amikor éjjeleket virrasztottam és próbáltam helyrehozni a helyrehozhatatlant? Hol voltál amikor a legnehezebb utamat tettem meg és teljesen magamra voltam hagyva? Hol voltak azok az ígéreteid amiket tettél nekem, hogy sose engeded, hogy fájjon nekem? Hol voltál amikor megígérted, hogy mi mindent mindig megoldunk?

Hol voltak a te könnyeid amikor az én könnyeim majdnem megfullasztottak? Hol voltál amikor a fájdalmunkat magamra vettem és cipeltem? Merre voltál amikor az ereimben is csak Te voltál? Merre voltál amikor a kezem-lábam remegett és fulladoztam?

Aztán ez egyszer csak elmúlt. Megtanultam, hogy nem számíthatok rád. Elfogadtam, hogy az emberek könnyen tesznek ígéreteket amikor boldogok, de nem fogják betartani, ha fáj nekik.  Rájöttem, hogy lehet a szerelemből nem minden esetben lesz szeretet. Elfogadtam, hogy bántani néha könnyebb ha gyengék vagyunk. Aztán egy idő után arra is rájöttem, hogy nem mindenki harcol azért amiért valóban vágyik.

Megtanultam, hogy van olyan aki csak sodródik az árral és van aki teremteni fog. Van aki egész életében a boldogtalanságot választja és a robotgép üzemmódot és van aki mer harcolni az álmaiért még ha egyedül is marad vele. Van aki utálni fog, mert szeretni nehezebb. Valaki belém fog rúgni, mert mellettem állni nehezebb.

Aztán rájöttél, hogy valójában mitől voltál boldog. Rájöttél, hogy keresni szeretted volna a szépet és az igazira aludtál. Aztán egyik nap felébredtél a rémálmodból és elém állsz.

Már én is felébredtem. Én nem aludtam el és kerestem a szépet amit megtehettem volna. A neved noha egykor a véráramlatomat mozgatta már nem tudom visszaengedni. Nem tudom kitörölni a szavakat, a csalódást és a hatalmas fájdalmat amit egykor éreztem. Már azokat a csillagokat nem látom, amit egykor veled néztem. Az illatod már nincs a párnámon, mert a könnycseppjeim lemosták róla. A leveleid már csak hamis ígéretekről árulkodnak. A pulcsid már nem ad melegséget és szavaid nem adnak biztonságot.

Megbocsátottam. Ezt szeretném, hogy tudd.

ja

Perepelica Claudia

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s