Ne akarj félig szeretni…

Miért nem elég ha egy kicsit is szeretsz?! Miért nem elég a “szeretlek, de…” ?! Miért nem lettél elég a “lesz ami lesz”?! Miért nem tudok várni?! Talán túlságosan is szeretek élni és szeretek szeretni és szeretve lenni…

Tegnap hajnalban csak úgy száguldoztunk a puszta réten, az erdőben. A zene üvöltött és a szavak elhalkultak. Egy üveg sör volt a mai nyugtatóm és a billiárd asztal ahol játszottunk. Élveztem az életet…Élveztem, hogy önmagam vagyok. Nem nagy dolgokat kértem az élettől, a titok az, hogy nem kértem semmit az élettől. Nem vártam semmit és hirtelen minden jött magától. Kaptam egy új otthont, ahol élhetek és ahonnan újból elindulhatok.” Varázslatos” gondoltam halkan. Boldog voltam és boldog vagyok. A magam útján.

Hirtelen minden egyes romlott szavad, megtört bizalmad és bántó viselkedésed leesett a vállamról. Igen… pontosan. Ezért hiszek a pillanatokban, mert egyik pillanatról a másikra megtörténik a csoda. Már nem fáj és már nem fog. Megéreztem az élet savanyú és mézédes ízét. Már nem szeretek félig szeretni vagy félig szeretve lenni.

Szeretek élni. Szeretek mély levegőt venni és friss levegőt szívni. Imádom ahogy felszállok és beszállok. Jegyet venni egy új utazásra, ahol a pillanatoknak élek. Imádom, hogy késő délután a napsütésben sétálunk. Szeretem az eső illatát és a szeretkezés mély ízét. Szeretek mindent ami körül vesz. A tavaszt, a nyarat és a zenét. A friss limonádét a napot ahogy a szemembe süt és ahogy megpillantalak téged, mosolyogva. Szeretek a tóban megfürdeni és élvezni, hogy szabad vagyok. Szabad, mert élvezem az életet és a pillanatot. Szeretem, hogy megyünk az úton és odamegyünk ahova csak akarunk. Szeretem, hogy megállunk néha és beleszívunk a másba a változásba. Szeretem ahogy leveszed magadról a koszos trikód és lágyan rám mosolyogsz. Most is mosolygok…

Szeretem amikor kötekedsz és azt, hogy egyszerű vagy. Egyszerű de annyira bonyolult. Szeretem, hogy más vagy. Szeretem, ahogy a kezed nyújtod és utána belöksz abba a kis tóba. Valami újat kaptam, most. Amit megmagyarázni sem tudok. Nem is szeretnék, itt a kulcs. Élvezem, hogy élek. Élvezem ahogy megyek és veletek vagyok. Szeretem ahogy az egyszerű és könnyű dolgokban megtaláljuk a boldogságot. Szeretem, hogy semmi sem giccses vagy túl sok. Minden olyan ahogyan tervezzük. Ha pedig mégsem akkor más irányba megyünk és mosolygunk. Néha a haragos szavad pedig megnyugtat, hogy ember vagy és mérges vagy. Szeretem ahogy rám nem vagy mérges és mindig megvédesz, mint egy kis oroszlán.

Megmutattad, hogy van tovább és az élet az egyszerű dolgokban rejlik. Nincs kontroll vagy szabály. Csak te meg én, ti és mi. Szeretek élni és és alkotni. Szeretek a holdfényben kiülni és rajzolni. Verseket írok rólad, olyanokat amiket nem fogok senkinek megmutatni. Szeretem ahogy a szellő, belefúj a hajamba. Megszerettem a sört és a poros pincét. Szeretem ahogy kiülünk a verandára félig vizes hajjal és csak nevetünk. Szakadt farmeromat még jobban szétszakítjuk és a sminkemet te mosod le, mert nem szereted ahogy a szemem nem a természettel azonos. Őzikékkel találkozunk miközben itt bolyongunk és kimondod, hogy boldog vagy. Mint egy álom amiből nem szeretnék felébredni. Talán nem is fogok… mert megmutattad milyen amikor az élet teljes és igazi.

Most már csak nevetek azon az énemen amikor mindent kontrollálni akartam, amikor mindet a kezemben akartam tartani. Gúnyt űzök magamból amikor valaha is féltem elengedni. Nevetek, hogy valaha féltékeny voltam és megfojtott a rettegés. Nem is értem, hogy tudtam megfulladni amikor minden ennyire egyszerű és tökéletes. Foggal körömmel akartam a félig szerelmet, ami maga az átverés. Ne hívd szerelemnek, ami nem olyan, mint amit fent leírtam. Félig szeretni tévedés. Egybe tartani egy kézzel valamit maga az öngyilkosság. Gyere rá az életed kulcsára…ami semmi másból nem áll, mint a teljes egyszerű pillanatokból. A szerelemből, a poros könyvekből, a hosszú utakból, a kocsiban szeretkezésből és a hatalmas szívből. Nyisd csak ki és ott fog várni rád… hogy is szokták mondani?! A nagybetűs élet…ami nem is igazán nagybetűs.

él

Claudia Perepelica

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s