BALATON SOUND avagy, hogyan NE fesztiválozz stílusosan

A cím lehet egy kissé erős lett és sokat gondolkodtam, hogy írjak e a témáról vagy ne de végül az egyik kedves barátom ösztönzésére megjött az ihletem. Szeretném először is leszögezni, hogy maga a Balaton Sound egy nagyon jó ötlet, hiszen a vízparton fesztiválozni nagyon hangulatos dolog. Arról nem beszélve, hogy igazi nyári érzést kelt bennünk. 2012-ben voltam először 4 napot a Balaton Soundon, akkor 17 éves voltam. Nagyon élveztem minden egyes percét, hiszen még életemben nem láttam ekkora bulit és valahogy minden inspirált. Emlékszem a barátnőmmel mindennapra gondosan összeraktuk a szettünket és imádtam megmutatni a fesztivál szettjeimet 4 napon keresztül. Különös izgalmat keltett bennem, hogy rengeteg ismerős volt egy helyen és nem Budapesten. Kislány voltam és imádtam. Aztán legközelebb és legutoljára 2014-ben mentünk le egy napra a barátnőmmel, ami életem egyik legjobb napja lett, csak talán egy kicsivel kevesebb bombayt kellett volna innunk. De még így is imádtuk.

Tehát 2014-ben lementünk egy napra (valamiért nem volt sok kedvem), de a barátnőm a családjától tudott intézni arra a napra két ingyen jegyet, így úgy voltunk vele, hogy menjünk. Véleményem szerint egy napra 18 ezer forintot kifizetni, szállás utazás és költő pénz nélkül kicsit sok. Relatív sok. Mivel a legtöbb ember képes akár az összes pénzét elkölteni és a fenn maradó hónapban inkább éhezik csak elmondhassa, hogy ott voltam a Soundon. De ez természetesen mindenkinek a saját maga döntése, mire költ és mit tart ésszerűnek. Visszatérve a 2014-es fesztiválra , mikor beléptünk nem annyira éreztük át. Az első mondatom az volt: “2012-ben imádtam, most valamiért inkább hazamennék.” Fél 7 körül mentünk be egy pohár borral a szervezetünkben.” Lehet az a baj, hogy nem ittunk?! Menjünk, igyunk egy sört!” (Igen ez nagyon nőiesen hangzott tudom, de nekem sikerült megszeretnem a sört.” 

Wiz Khalifát nagyon vártam de nem sok kedvem volt valahogy az emberekhez. Ingrosso utolsó pár percére odaértünk (ha jól emlékszem akkor ő volt Wiz Khalifa előtt) és beálltunk a nagyszínpad mellé bambulva. Aztán 2 férfi odajött hozzánk és elkezdtek beszélgetni velünk. Valahogy annyira unott voltam, hogy jól esett külföldiekkel beszélgetni így bemutatkoztunk nekik. Mire a nyakunkba akasztották a Backstage passt én nekem meg a lábam remegni kezdett, a boldogságtól. Őszinte leszek egy percig se gondolkodtam el azon, hogy cserébe várni fognak valamit. Mikor már felmentünk velük akkor gondolkodtunk el egy pár percre, hogy miért pont a barátnőmre és rám tették a backstage passt. De aztán ezeket a gondolatokat el is engedtem, mivel jött a pezsgő és én akkor kapcsolatban voltam , szóval még ismerkedni sem akartam túlságosan. A pezsgő után jött a Bombay és Wiz Khalifa és a srácok szóltak, hogy menjünk Khalifa után. A bombayt pedig nem ellenőriztem le, hogy hány százalékos és elkezdtük nagyon erősen inni a kicsit túlméretezett shotjainkat. Annyira boldog voltam és soha az életemben nem fogom azt a napot elfelejteni. Ezután pedig a Taylor Gang egyik tagja megmutatta a turné buszt és akkor megpróbált rám hajtani de nem volt erőszakos. Mondtam, hogy ki szeretnék menni és akkor szerencsére a barátnőm megjelent és megköszöntük az élményt és vissza adtuk a backstage passt a srácoknak. Ezt azért meséltem el, hogy egy kicsit gondolkodjunk el. Sound jegyekért szex, ingyen piáért egy kis orális kielégítés. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy a népesség nagyobbik része ennyire semmibe veszi magát. 

A férfiatlan férfiak is egyre nagyobb számban vannak. Ezektől a mondatoktól ráz ki a hideg: “Kigyúrtam magam, hogy Soundon nézzenek a csajok” avagy “Minden ribi itt van Soundon, valaki csak összejön” . Lányoktól pedig: “Ez csak szex és egy hétig ingyen vagyok Soundon, hülyéskedsz?! Tökre megéri.” Tovább nem folytatom, mert kicsit már a gyomrom is felfordult. 

Valamilyen oknál fogva idén nagyon nem kívántam ezt a Balaton Soundot.  Pedig Tyga, Chris Brown és még sok más előadó is nagyon érdekelt volna. Balatont pedig imádom. Egyszerűen az emberek, a viselkedési formák, a semmibe vevés, a rongyrázás a megjátszás. Esténként a snapchatemet nézegetve volt olyan lány aki nem viccelek szerintem minden egyes másodpercet videóra vett, szóval tényleg mintha élőközvetítést kaptam volna. De valamiért inkább a gyomrom fordult fel, minthogy ott szeretnék lenni. 

A Balaton Sounddal semmi probléma nincs. A probléma ott kezdődik, ahogy a legtöbb ember elkezdett gondolkodni. Semmibe veszik magukat, eladják magukat, megjátszák magukat és egy percet sem törődnek az erkölcsökkel. Több tíz és százezreket kötenek alkoholra illetve egyéb szerekre és jó érzés egy kicsit elmenekülni. Jó érzés megmutatni valamit, ami nem vonzó de sok ember szerint hízelgő. Jó elmondani, hogy “ott voltam valahová tartozom”. Még akkor is ha kamu, magamutogató és egy cseppet sem őszinte. 

A férfiakról pedig annyit, hogy valóban nem fognak ellökni magadtól ha ribiként viselkedsz (bár én találkoztam olyan férfival, aki erre mindig képes és nekem mindig is ez tetszett). Sőt akár meghívnak egy-két piára. Lehet azt mondja, hogy aludj nála. Kirakhatod magad, eljátszhatod magad , de igazán sohasem fogsz kelleni. Miért romlanak az erkölcsök és miért van egyre kevesebb igazi értékekre épülő kapcsolat?! Szerintem nem kell megmagyaráznom. Sajnos nem csak a Balaton Sound, de az egész országban hódít ez az életstílus, amit véleményem szerint egyenként kellene megváltoztatnunk. Ne félj más lenni, nem baj ha nem vagy ott semmiről nem maradsz le. Építsd magad és merj más lenni. Hadd bulizzanak míg te dolgozol és hadd csajozzanak vagy pasizzanak primitív módon míg te egyre előrébb vagy. Húzd meg a határokat és elő a tartással. Azzal sincs semmi probléma ha elmész, sőt nevess és szórakozz. Csak ne felejtsd, magasra tenni a lécet márha mondhatok ilyet. 

13672178_1129829840373096_1334337997_n

Perepelica Claudia

2 thoughts on “BALATON SOUND avagy, hogyan NE fesztiválozz stílusosan

  1. hogy lehet egy bejegyzés ennyire igénytelenül megírva, ennyire elletmondásos és ennyire ignoráns? kérlek, hogyha érdekel az írás, vagy nem csak magadnak írogatod, akkor figyelj jobban a szerkezetére, a helyesírására, hogyha már ezeket az elveket vallod magadnak, amiket te itt leírtál.

    1. Kedves Viktória! Már ha ez az igazi neved. Köszönöm, hogy elolvastad a cikkem és látom sikerült felkeltenem az érdeklődésed. Köszönöm a tanácsaid, máskor ha több időd van kérlek pontosan fejtsd ki, hogy mik a hibáim. Mivel szeretném konkrétan tudni és akkor talán legközelebb nem követem el ugyanazokat a hibákat.:) Ellentmondásos és ignoráns szavakat pont nem tudnék ehhez a cikkemhez kapcsolni, de ez a te véleményed amit köszönök, hogy megírtál. Legyen szép napod!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s