Eljátszani az utolsó esélyeket

Gyerek voltam amikor először találkoztam a szerelemmel , nagyjából 17 vagy 18 éves. Igaznak nem mondható sokkal inkább tanulható. Ott abban a pillanatban ahogy ültünk egymás mellett az ágyon egy férfi ült velem szemben . Azt mondta nekem: “Köszönöm, hogy felégettél valamit és nem hagytad homályosan. Köszönöm, hogy nem engedted, hogy az eső elmossa a könnyeid hanem addig toporzékoltál amíg nem jött már ki egy könnycsepp sem a szemedből. Hálás vagyok azért, mert miattad megtanultam milyen is szeretni és szeretve lenni. Megláttam a tüzet a szemedben és tudtam, hogy ez a tűz gyilkolni tud. ” Akkor még kislány voltam nem tudtam, hogyan kell kezelni azt ami elmúlik. Nem tudtam mit kell csinálni, hogy valami megtörjön. Kerestem a válaszokat de sehol nem találtam. Annyit tudtam, hogy ez nem lesz könnyű. Elrontottam, elrontottuk és én megöltem. Ma pedig már boldogok vagyunk egymás nélkül. Néha felhív a múltam és megköszöni amit tettem. Elmondja, hogy én vagyok a leggyengébb és a legerősebb nő akit valaha ismert. Ilyenkor összezavarodva hallgatom a szavait és nem értem miért is gondolja így. 

Van, hogy megfogja a kezem amikor elesem és mellettem áll, ha valaki bántani próbál. “Nevetséges” gondolom sokszor magamban. Megöltem, kiöltem és még mindig itt van. Valaki azt mondja, hogy a legjobb ha békével zárunk le valamit. Nálam ez soha nem működött és talán azért sem, mert túlságosan is vágyom az igazi életre. 4 éve láttam utoljára és a szemében még mindig tűz van. Egyik péntek este meglátott engem ahogy éppen egy parkban ültem és rajzoltam és odajött hozzám. Rám nézett több év után és megölelt. Abban az ölelésben minden benne volt. Köszönetet mondott, hogy velem mennyire erősen érzett és köszöni, hogy nem tudtam kioltani belőle a tüzet. Én pedig mosollyal az arcommal hozzá bújtam. Beszívtam az illatát jó mélyre és elköszöntem tőle. Egykor megöltük egymást , megmérgeztük gyerek lélekkel egymás gondolatait és érzéseit ma pedig minden szeretettel tudunk egymás szemébe nézni. Hihetetlen mire képes egy-egy híd felégetése. 

A fájdalom és a múlt képes változtatni. Van ami megmarad és van aminek mennie kell. Valamilyen okból kifolyólag mindig is szerettem mindent felégetni. Nem szeretek felejteni, de annál is inkább szeretek rombolni. A rombolás itt pedig semmi másról nem szól, mint eljátszani az utolsó esélyeket is. Ne legyen folytatása, ne legyen több játék és aludjon ki minden ami még felégethető. Sokan gyengeségnek hívják én pedig erőnek. Jó érzés, hogy merek tüzet csinálni. Szeretem, hogy nem maradok a szürkénél csak a feketénél vagy a fehérnél. Legyen sötét vagy világos, de nem sokáig tudok a homályban élni. Nincs sok energiám arra, hogy valakinek csak egy kapocs legyek. Nem adok utat és nem adok átmenetet. Tiszta lapot adok vagy nincs több lap. Valami megváltoztat és valami átformál. 

Nincs olyan, hogy volt igaz szerelem. Nincs idő amit visszatudsz forgatni. Nincs olyan, hogy még egy esély. A tüzet élteted vagy elgyújtod. Nem sok időd van dönteni… Szépen lassan rájössz, hogy valamit jobb elhagyni és valamit jobb ha elégetsz. Mindig is nevettem amikor éreztem valami erőset. Lejátszódott bennem minden egyszerre. Vagy örökké tart vagy hamarosan felégetem a hidat. Vagy életem végéig fogod a kezem vagy soha többet nem lesz rá alkalmad. Lehet minden reggel a csókommal kelsz, de az is lehet, hogy most csókolsz utoljára. Semmi sem biztos, de az igen, hogy valami megy vagy marad. A küszöbön nem áll, mert kinyitom vagy bezárom az ajtót. Sajnálom ha megütöd a bokád és azt is ha soha többet nem tudsz a szemembe nézni. 

Itt a példa, hogy felégettem valamit és megköszönte az a férfi akivel egyszer dolgom volt. Megtalálta önmagát és ehhez én is kellettem. Tudtam törni és lezárni. Hihetetlen mértékben tud fájni, de előbb utóbb ehhez is hozzászoksz és könnyen fogsz tudni hidakat égetni. Eddig azt hittem jó ha sok út van előtted aztán évek után rájöttem, hogy a legjobb ha egy hídon mész keresztül. Ha közben megbotlasz is az a híd már a tiéd és senki nem veheti el tőled. Hisz végig tudsz rajta menni. 

Ahogy a parkban ültem és a legújabb rajzomat készítettem megtanultam szeretni magam. Megszerettem azt amilyen vagyok. Minden gyengeségem és erősségem ellenére is. A véletlen műve, hogy újra találkoztunk, hiszen csak látogatóban volt itthon. Nem kezdtünk semmit újra csak eltöltöttünk egy kellemes fél órát együtt. Nem volt bennem több érzelem nem akartam visszakapni csak jó volt látni, hogy többé nem kellünk egymásnak. Jó volt látni, hogy valami képes megszűnni valami ki tud aludni. 

… és mi volt a legszebb az egészben?! A találkozónk után kaptam egy üzenetet: ” Ha bármikor úgy érzed összepakolsz és új életet szeretnél kezdeni, hívjál fel. Én még mindig várok rád. Egy kávé mellet újra megismernélek.:)” 

aqqq

 

Perepelica Claudia

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s