Mindenki a tiéd lehet, de valamit hiányolni fogsz

Minden szempár rád szegeződhet, elegánsan felöltözhetsz és ellenállhatatlanná válhatsz. Talán már az is vagy. Mindent megkaptál és mindened megvan, amire vágytál. Nők ezrei állnak sorba, mert ők is nagyban szeretnének játszani csak elfelejtik, hogy az életben mindennek ára van. Ára van a szépségnek és ára van a felszínességnek. Adok-kapok alapján működik a világ és  ha valaki a felszínességre épít akkor annak addig lesz értéke amíg a felszínt ellátja. Gondolok most arra, hogy addig fog kelleni a felszínes szépség amíg a bőre feszes, az arca hamvas és az alkata kifogástalan. Aztán amikor telik-múlik az idő az értéke csökkenni kezd és a vége az lesz, hogy már nem fog kelleni. Itt már mind jelentéktelenné fog válni, hogy egykor szép voltál vagy egykor csinoskának hívtak. Befektetnek majd megforgatják benned a pénzt és kihasználnak, ahogyan te is használni szeretnél. Ezt hívják karmának. 

Az ár pedig nemcsak pénzben mérhető, hanem értékben. Mindenki a tied lehet, mindent megkaphatsz, hajthatod magad a kifulladásig és egy ponton ott fogsz állni ledermedten, hogy valami hiányzik. “Éltem, bizonyítottam és mindenem megvolt de egyedül vagyok.” Körül állhatnak nők százai vagy akár ezrei. Sokan a társaságodba kívánkozhatnak és élvezheted a gyenge és felszínes élvezeteket. De szépen lassan a pénz elkopik, az anyagiasság többé nem boldogít és csak nézni fogsz jobbra majd balra, hogy valamit elrontottál. 

Pedig a valóság az, hogy soha semmit nem ér semmi ha nincs kivel megosztanod. Semmit nem ér ha nincs akivel közösen örülhetsz, akivel közösen sírhatsz. Értéket találni a mai világban, pedig egyre kevesebb. A legtöbb nő a felszínességre hajt, tartozni akar valahova és kapaszkodni szeretne. A nők mellett pedig rengeteg férfira is hasonlókat lehet mondani. Oda bújnak ahol süt a nap, ahol a jólét lehetősége fennáll.

Nehéz dolog a mai világban erkölcsösen sikeresnek lenni. Nehéz olyan embernek lenni a mai világban, aki egyedül küzdötte fel magát és aki tisztán elmondhatja, hogy: “ezért amit most itt látsz, sok mindent letettem az asztalra”. A legnehezebb ebben az életstílusban az, hogy nem tudhatod kik azok akik magadért szeretnek és kik azok akik valamit látnak benned ami nekik is jó lehet. Kimondom: rengeteg képmutató ember él köztünk akik a legszebb álarcokba burkolózva hitethetik el, hogy ők jó ügy érdekében vannak itt. 

Megdöntheted az összes lányt de ürességet kapsz cserébe.  Vehetsz akármilyen nagy házat, ha nincs benne szeretet, akkor soha nem válik az otthonoddá. Viselheted a legdrágább kabátot, ha belülről vacogsz. Hazudhatsz mindenkinek, de a tükörképeddel neked kell elszámolnod. Lehet gyönyörű és kényelmes ágyad, ha nem tudsz benne nyugodtan aludni. Megkaphatod a legjobb órát, de időt nem adnak hozzá. Azzal az órával nem fogod tudni visszatekerni az elmulasztott perceket és több időt sem ad. Hiába lesz körülötted a legjobb és a legújabb, sokszor a régi hiányozhat…és hiába tépheted le a legszebb rózsát majd dobhatod el ha az volt a legszebb és a legvadabb akkor többé már az nem nő újra… de felejthetetlen marad….

az érték és az ár nem összekeverhető!

ass

Perepelica Claudia

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s