“Szükségem van férfira”

Mi történt velünk, nőkkel?! Miért hajtunk olyan ideálképeket, amikben valójában soha nem leszünk boldogok?! Miért hajtogatjuk megállás nélkül az XS-es méretet, amikor az M-es méretben sokkal kiegyensúlyozottabbak és vonzóbbak lennénk? Miért lett annyira elfogadott, hogy a 21. században az önállóság a szexi és ha egy nőnek férfira van szüksége akkor fura szemmel nézünk rá?!

Valójában nem is akarok választ adni a miértekre. Nem érdekel mi hogyan alakult ki és mik az előzmények illetve milyen lelki traumák érnek bennünket, hogy inkább a nyavalygást választjuk a rengeteg mosolygás helyett. Nem érdekel az sem, miért választja valaki a sóvárgást, a plasztikai beavatkozást és a fanyar, beesett arcot. Egyetlen dolog érdekel, az pedig a változás. Aki jól érzi magát abban a helyzetben, hogy megállás nélkül a külsejével foglalkozik és közben osztja az észt, hogy férfi nélkül mennyire stabil, akkor az ne olvassa tovább ezt a bejegyzést. Ezt a cikket azoknak a leányzóknak és nőknek szánom, akik jól akarják érezni magukat a bőrükben és vállalják, a nőies vonalaikat és kiállnak a boldogságukért. 

Tudjátok sokáig nagyon “én-központú” nő voltam és valamilyen szinten ezt viszem is magammal. Azt vallottam, hogy a karrier lesz számomra maga a boldogság és a férfi mindig csak másodlagos lesz. Minden reggel bevillant bennem az a mondat, hogy: Mindig a karriert válaszd, mert a munkád nem fog úgy egyszer felkelni, hogy többé nem szeret.” Így erővel pattantam ki és semmi mással nem foglalkoztam csak önmagam megvalósításával és a saját életem menedzselésével. Főleg akkor kapcsoltam erősen erre a fokozatra amikor az első szerelemnek vége lett, hiszen a csalódás még inkább arra ösztönzött, hogy bebizonyítsam: férfi nélkül is egész vagyok. 

A helyzet a következő: elzárkóztam és begubóztam és mint egy spirál úgy kapaszkodtam az életem fennmaradó részeibe. Bizonyítani akartam, hogy a legjobb és a legszebb vagyok. Visszagondolva talán jól is csináltam, mert rengeteget fejlődtem és tapasztaltam. Mai fejjel pedig azt mondom, hogy az életben a legfontosabb, hogy önmagunkhoz őszinték maradjunk. Kitudjuk mondani miben érezzük jól magunkat és nem hagyni, hogy a social media nem tudatos kezelése vagy bármilyen más negatív tényező beszippantson minket. Mi döntjük el mit is szeretnénk az élettől és nem a média vagy Juli a szomszédból. 

Erősen kapaszkodni ideálképekbe nem valami megnyerő szokás, mert alatta nincs ami megtartja. Egy kis fuvallat és az egész összeesik. Ha arra építünk, hogy mindig feszes legyen a bőrünk, akkor ha meglátjuk a narancsbőr első jeleit, kész összeomlás következik be. Ha az agyon retusált modelleket tekintjük példaképeknek, akkor már belesétáltunk az óriási csapdába. A közösségi média sokszor felszínes és nem igaz üzenteket közvetít és nem szabad készpénznek venni! Rengeteg a retusálás, a jó fény beállítás és a szponzorációs tartalom. Ésszel és tudatosan érdemes kezelni. Rengeteg testképzavar  és önértékelési probléma alakulhat ki az Instagram nem tudatos kezelése miatt. 

Visszatérve a témához és a saját tapasztaltaimhoz, úgy gondolom abban fejlődtem a legtöbbet, hogy elmúlt a bizonyítási vágyam és kimondom: a boldogságot egy férfi mellett találtam meg. Kislányból, nővé váltam. Szükségem van a barátomra, hogy jobban megismerjem és közelebb kerüljek önmagamhoz. Szükségem volt és van rá, mert úgy érzem magam teljesnek ha szeretve vagyok és én is szerethetek. Szükségem van arra, hogy legyen egy társam. A mai világban az az elfogadott nézet, hogy nőként nincs szükségünk senkire és ez már amolyan divattá nőtte ki magát, pedig a való életben ez ellentmond az ősi berögződéseinknek és a valódi személyiségünknek. 

Szeretem, hogy nő lehetek és szeretem, hogy gyengéd lehetek. Olyan jó törékenynek és őszintének lenni, amikor a világ nem ezt várja tőled. Szeretek főzni és szeretem, hogy nőként főzhetek és gondoskodhatok az én kis családomról. Szeretek csinos lenni és imádok randevúzni és a romantikának élni. Néha jól esik egy pizzát enni, mindenféle lelkiismeret nélkül és szeretek boldog lenni. Szeretem ha kényeztetnek és ha foglalkoznak velem és ezt szeretem viszonozni. Rossz ember lennék, mert nem idomulok a társadalmi elvárásoknak?! Esetleg a combom nem olyan vékony, mint Kendallé?! Miért csodálkozunk, hogy nem találunk hozzánk való férfit, ha megfosztanánk az összes férfias tulajdonságaitól?!

Végszónak egy kérdést tennék fel, amire őszintén várom a választ: Ki mer velem együtt boldog lenni?:) 

rose

Perepelica Claudia

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s