Az érzelmek kavalkádjában, egyetlen egy szó: köszönöm

Pár napja egy olyan dolog történt az életemben, amit egyszerűen még mindig alig tudok feldolgozni, de már egyre jobban megy. Menyasszony lettem és erről még álmodni sem mertem fél évvel ezelőtt, amikor kissé távolságtartóan és tele fájdalommal beengedtem a mára már vőlegényemet az életembe. Megszeretett a leggyengébb énemben és a hatalmas szeretete és támogatása, mára az egyik legboldogabb nővé változtatott. Ez a közös félévünk, életem egyik legaktívabb és legboldogabb féléve volt. Ilyen tartalmas szakasza még soha nem volt az életemnek. Így valóban igaz amit az időről mondani szoktak, hogy lehetsz valakivel együtt 5 évet tartalom nélkül és lehetsz valakivel együtt 5 napot és azaz életed 5 legboldogabb napja. Az idő itt nem számít, csak az számít ki az akivel az idődet eltöltöd. 

Rengeteg érzés és gondolat jön fel az utóbbi pár napban, hiszen egy olyan ponthoz ért az életem, ami egy hatalmas vízválasztó. Az összes pozitív értelemben, hiszen most már biztosan tudjuk, amit eddig is sejtettünk: közösen vágunk neki az életünkhöz. Tudjátok az a legérdekesebb dolog, hogy ha régóta követitek az írásaimat, mindig is sokat írtam arról, hogy miért nincs senkim vagy milyen kapcsolatra is vágyom. Tudtam biztosra, hogy nekem olyan férfira van szükségem, aki a társammá válik, akivel nincsenek játszmák és a legőszintébb énünkkel szerethetünk. Sokat írtam arról is, hogy nem szeretnék két választás közül az egyik lenni, hanem csak azaz egy lány szeretnék lenni. Rengeteg sort írtam az önzetlen kapcsolatokról, az igazi szeretetről és a legrosszabb énemben sem veszítettem el a hitemet. A sors fintora, hogy megérkezett. Azokat a sorokat nem hiába írtam le magamnak és Nektek is, hiszen bíztam nagyon, hogy van ilyen. Sokan azt hitték, hogy egy álomvilágban élek és igazuk lett, valóban egy álomvilágban élek. 

Mindenkinek szeretném üzenni, hogy aki egyedül van vagy aki egy rosszabb kapcsolatban lépked, hogy ne veszítse el a hitét. Egyik napról a másikra, váratlanul betoppan az amire vágyunk. A titok, hogy nem szabad alább adni és nem szabad nem hinni. Van olyan férfi, aki nem csal meg és van olyan férfi aki nem szórakozik. Igen, van olyan férfi aki korrekt, aki tud szeretni, aki a legboldogabb nővé akar varázsolni. Van olyan férfi aki nem hazudik, aki nem játszmázik és aki minden kérdés és elvárás nélkül: CSAK TÉGED AKAR. 

Rengeteg érzés kavarog bennem, hiszen az egész életem, értelmet nyert. Valóban minden okkal történik. Hatalmas szeretetet, megbocsátást, hitet, jót és reggelig sorolhatnám mik is vannak bennem. Szeretnék köszönetet mondani a barátaimnak, akiknek az volt az első, hogy felhívjanak és velem együtt visongva örüljenek. Ők az igaziak és mindig is azok maradnak. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a “barátaimnak” is akik annyira óvva akarnak minket inteni, hogy már egy ideje nem tudnak velem együtt örülni, hiszen nem tudnak mit kezdeni a boldogságommal. Így különbséget tudok tenni az igazi barátok és a nem valós barátság között, de őszinte szívvel kívánom nekik a legjobbat az életben és remélem egyszer átélik azt amit én most érzek. Szeretnék köszönetet mondani a fantasztikus olvasóimnak, Nektek, hiszen ez a nagy támogatás és öröm amit tőletek kapok az valami fantasztikus és hihetetlen.

Szeretnék köszönetet mondani a múltamnak, a sebeimnek és a gyengébb időszakomnak is, hiszen ha nem mentem volna keresztül ezeken, akkor talán soha nem érkeztem volna ide, erre a pontra az életemnek. Szeretnék köszönetet mondani, mindenkinek aki túljutott, elhagyott, továbbment rajtam, mert az igazság az, hogy ők valójában az utamat mutatták. Ami nem hátra, hanem csakis előre van. Szeretném nekik is a legjobban kívánni, mert ők is megérdemlik a legjobbat az életben.

Hihetetlen és felfoghatatlan ez a hála, amit érzek és ezt most mindenféleképpen muszáj volt leírnom, hiszen még mindig keresem a szavakat…de csak annyit tudok, mondani, hogy: KÖSZÖNÖM!:) 

IMG_1237

Perepelica Claudia

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s