INSTAGRAM tények 2017-ben

Sokan gondolják és érzik úgy, hogy a social media rengeteg kárt okoz emberek lelkében. Illetve a folyamatos online üzemmód is ártalmas lehet, arról nem beszélve, hogy az Instagram hatására rengeteg szorongás is előjöhet a fiatalabb de akár az idősebb generációkban is. Így úgy gondoltam összegyűjtöm Nektek azokat a gondolatokat, amiket mindenképp szeretnék Nektek átadni, hogy Ti is tudatosan és jól tudjátok kezelni az Instagram filtereket, a csoda mamákat és a makulátlan bőrű topmodelleket. 

1. Nem minden az aminek látszik: Gyönyörű retusált arcok, narancsbőr és kisebb bőrhibák nélküli fenekek és combok, jobbra-balra repülgetés kimerültség nélkül esetleg bomba anyukák akiknek még a gyerekeik sem sírnak és van idejük mindenre. Ismerős? Hát persze, hogy az hiszen elég csak végig pörgetni az Instagram oldalainkat és máris csodaemberekre bukkanhatunk, akik biztosan valami varázserővel rendelkeznek. TÉVEDÉS! Nem rendelkeznek semmilyen csodaszerrel, csak megválogatják milyen fotókat töltenek fel. Ahogyan én is szeretek egy kis fényt adni a fotóimnak és nem akkor fotózom le magam, amikor éppen náthásan és kómásan mászok ki a fürdőszobába zuhanyozni. Ez az első és legfontosabb dolog, hogy tudatosan tisztába legyünk azzal, hogy nem minden az aminek látszik. Mindenki maga dönti el mit is szeretne reprezentálni a külvilág felé. 

2. Azt hiszed ismered, pedig közel sem: A közösségi médiának hála rengeteg “instagram celebet” vagy hírességet de akár a sarki pékség dolgozóját is követhetsz a telefonodon keresztül. Ez mind szép és jó, de érdemes tudatosítani, hogy a való életben nem ismered, ha nem beszélgettél vele. Csak azt látod amit posztol, amit kirak és biztos van benne valóság, de alapvetően nem nagyon lehet leszűrni következtetéseket és nem is kell. Ne keverjük össze a valódi személyes ismertséget az online világgal. 

3. “A bloggerek, hogy képesek ennyit posztolni és mindig online lenni?!”: Ez egy szakma, amit imádunk és szeretünk. Ugyanúgy mi is azt az oldalt mutatjuk meg az életünkből amelyiket szeretnénk, de szerencsére egyre többen vagyunk akik már az élet valódi arcát sem rejtik a paplan alá. Jó látni, hogy egyre többen merünk smink nélkül és akár álmos fejjel is a kamerába nézni, mert ezek is mi vagyunk: VALÓS EMBEREK. Fontos azt is letisztázni, hogy mi is ugyanúgy megéljük a pillanatokat, de a kameránk a legjobb barátunk és nekünk ez egy igazi kikapcsolódás és munka egyben. Állítgatunk, kreálunk, tervezünk és NEM RÖGTÖN POSZTOLUNK. Megeshet, hogy két napja lefotóztuk már amit ma megosztunk és éppen a dugóban állva, szerkesztgetjük a képeinket. 

4. Az Instagram motiválhat és térképként is funkcionálhat: Új városba utazol, ahol még sosem jártál és nem tudod milyen helyeket is fedezz fel?! Ilyenkor én mindig az Instagramon keresztül tájékozódom. Lecsekkolom a kedvenc bloggereim, hol vacsoráztak Rómában vagy melyik szálláson szálltak meg Portugáliában. Szuper segítség és még inspirál is. Engem személy szerint az Instagram sokszor motivál, de mindig észben tartom, hogy ezek fotók: filterekkel, jó beállásokkal, szép mosollyal. 

5. Többen csak figyelnek: Ha teljesen őszinte lehetek Veletek, akkor elárulom, hogy néha még én is furán érzem magam, amikor valaki több mindent is tud rólam. Aztán mindig röhögök egyet magamon, hogy “jéééé én tényleg sokat tevékenykedek a social media platformjain”. Természetesen engem ezek zavarni nem zavarnak, hiszen én választottam magamnak ezt az életet, de azon még mindig meglepődök, hogy sokan csak más embereket figyelnek, anélkül, hogy posztolnának bármit is. Így hamar rájöttem, hogy igenis van egy közönség, aki nézni jobban szeret, mint mutatni. 

6. Fontos, hogy kire is nyomunk egy FOLLOW gombot: A közösségi média használata felelősséggel jár. Főként azoknak szól ez az üzenet akik hatalmas követőtáborral rendelkeznek. Nem mindegy, hogy mit posztolunk és hogyan és milyen keretek között. Embereknek üzenetet közvetíteni, véleményem szerint ésszel kell. De szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a mi kezünkben van mindig a döntés. Kit követünk és kit nem. Fontos, hogy ha valakit követünk, akkor példaértékűnek tartsuk és ne azért, mert vett egy új Chanel táskát a szülei pénzén, hanem azért, mert emberi értékeket és kedvességet ad.

7. Tartsunk OFFLINE NAPOKAT: Legalább havonta egyszer egy hétvégére kapcsoljuk ki a telefonunkat és ne érdekeljen minket ki/mit/merre és hol csinál csak az ahol mi vagyunk. Ne posztoljunk semmit csak dőljünk hátra és élvezzük a pillanatot. Élvezzük a tartalmas időnket a szeretteinkkel vagy csináljunk valami olyan tevékenységet, ami maximálisan feltölt, gondolok most az írásra, festésre vagy akár a lovaglásra. 

+1. SOHA SENKIVEL NE HASONLÍTSUK ÖSSZE MAGUNKAT: Ezt tartom a legfontosabb üzenetnek, mert sokan sajnos túl sokan beleesnek ebbe a hibába. Az önszeretet, a belső béke és a jólét a legfontosabb. Soha ne posztoljunk azért, mert valakinek mutatni akarunk valamit vagy azért, mert a dekoltázsunk mutogatásával férfiakat akarunk megszólítani vagy valakit féltékennyé tenni. Ezek mind nagyon téves viselkedések és ez nem hoz nyugalmat a lélekbe, ami valljuk csak be az első és legfontosabb szempont a mai világban. Illetve felesleges összehasonlítani a pasid exét, önmagaddal és a Perfect360 nevezetű applikáció támogatásával. 

Remélem sikerült egy kis utat mutatnom Nektek és okosan illetve tudatosan tudjátok majd a jövőben is használni az Instagramot és sikerült egy-két dologra felnyitnom a szemeteket. Ha bármilyen kérdésetek van vagy kételyetek és úgy érzitek tudok Nektek segíteni, akkor írjatok bátran, igyekszem válaszolni… és ne felejtsétek a legfontosabb mindig az ami BELÜL VAN. 

IMG_2017

Perepelica Claudia

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s