Újradefiniálva az ‘ERŐS NŐ’

Régebben úgy gondoltam, hogy egy nő elsősorban attól lesz erős, ha a maszkulin szerepeket is magára tudja vállalni. Tud villanykörtét cserélni, bevásárlás után megfogja a két nagy zacskót és felsétál vele a harmadikra, hiszen ő “ezt is” megtudja csinálni és nincs szüksége segítségre. A korábbi írásaimból érződik, hogy a jövőm nagyobb részét egyedül képzeltem el. Úgy gondoltam, hogy egyedül fogok mindent megvalósítani és akár bevallottam magamnak, akár szépítettem rajta, egy megközelíthetetlen és karrierjében sikeres nőként képzeltem el magam. 

Ma már úgy gondolom egy erős nő, nem attól lesz erős, hogy férfias tulajdonságokkal ruházza fel magát, hanem attól, hogy kitudja élvezni a nőiességét és képes a saját elvei szerint cselekedni. Figyeli önmagát és azt az életet teremti maga köré, amiben a lelke táncol. Hiszen egy erős nő úgy tud erős maradni, ha a lelke szabad és a vágyai beteljesülnek. De mint tudjuk a vágyakért és az álmokért, tenni kell. 

Alapvetően én mindig is akkor éreztem magam komfortosan, ha kézben tudom tartani az életem. Mindig is arra törekedtem, hogy minél hamarabb függetlenné váljak. Legyen szó arról, hogy a szüleimnél töltsem a 20-as éveimet vagy ragaszkodjak egy rossz kapcsolathoz. A függetlenség nemcsak anyagilag, de érzelmileg is fontos szerepet játszik nálam. Ha családunk lesz vagy ha összeköltözünk a párunkkal illetve pusztán ha egy párkapcsolatban élünk, akkor egy bizonyos szintű függőség kialakul. Ez teljesen normális és egészséges. Mégis úgy gondolom, hogy párkapcsolatban is fontos megőrizni az önálló gondolatainkat és fontos, hogy kiálljunk magunkért és a vágyainkért. 

Ha kiállunk magunkért és képesek vagyunk az önálló gondolatainkat kimondani, akkor tudunk egy kapcsolatban is kiteljesedni. Itt persze fontos, hogy a párunk is nyitott legyen ránk és támogasson minket az elképzeléseinkben. Fontosnak tartom a kölcsönösséget és az egymásra való odafigyelést. Nem hiszek az elvárásokban és nem hiszek a közhelyekben. Nem gondolom, hogy elvárható lenne, hogy a nő mindig otthon üljön és meleg vacsorát főzzön, ahogy az sem várható el, hogy a férfi fizesse a felesége plasztikai műtétjét vagy a drága éttermi vacsorákat. 

Amiben hiszek, azaz önzetlenség a másik felé. Amit szívből adni szeretnénk egymásnak, csak az ami fontos, elvárások nélkül. Úgy gondolom ez az amitől egy kapcsolat igenis hosszútávon működni fog. Személy szerint hihetetlen boldoggá tud  tenni, amikor kitakarítom a lakást vagy amikor a párom befalja a vacsorát, amit főztem neki. A lelkem ettől virágzik és jó érzéssel tölt el, hogy adhatok. Az is jó érzéssel tölt el ha eltudom vinni alkalmakkor egy szép helyre és neki nem kell elővenni a pénztárcáját vagy amikor beugrom a kedvenc fánkos helyemre, hogy vigyek neki meglepetésből. Nem azért, mert neki teher lenne bármi is, hanem azért, mert boldog vagyok, hogy adhatok. 

Bármennyire is szeretek otthon lenni és szépítgetni a közös otthonunkat illetve bármennyire szeretek főzni is, nekem ez kevés lenne. Számomra fontos, hogy építsek valami maradandót, ahogy az is fontos, hogy adni tudjak a világnak. Tegnap elővettem egy füzetet és beleírtam a legnagyobb álmaimat, amiből felsorolok párat: nemzetközi szinten ismertté válni a szakmában, címlapon szerepelni, előadásokat tartani, bestseller könyvet írni…Ezekért az álmaimért igenis nap mint nap dolgozom és maximálisan élvezem. Nem a pénz miatt vannak vágyaim, hanem a lelkem legmélyéből érkeznek ezek az álmok, amiktől igenis szárnyalni tudok. Elmondhatatlanul jó érzés, amikor érzem, hogy haladok a céljaim felé és ez bizony egy lelki szabadságot és függetlenséget ad, az élet minden terültén. 

Így én eljutottam oda, hogy az erős nőt nem feltétlen lehet definiálni, de ha nagyon muszáj lenne akkor azaz lenne, hogy az erős nő békében van önmagával és nem támaszt elvárásokat mások felé. 

IMG_4986

Írta, szerkesztette: Perepelica Claudia

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s