Őszi összeállítás, avagy legyünk őszinték magunkhoz

IMG_6351

Amikor 2014-ben elindítottam a Fashion Capitalt, akkor még nem voltam tudatában azzal, hogy mit is csinálok. Félve, kissé remegő kezekkel vetettem bele magam, de az idő alatt rengeteg mindent megtapasztaltam és mára már kimondhatom, hogy embereket szeretnék inspirálni és támogatni. Három éve még csak a divat része érdekelt, de ahogy növekedett a blog, úgy jöttem rá, hogy az embereknek ennél több kell…

 IMG_6356IMG_6357IMG_6415IMG_6437IMG_6461

Kissé naivan de úgy hittem, hogy az emberek a felszínt tartják fontosnak és nem mertem a lelkemet is beleadni, mert féltem a reakcióktól. Míg egy nap azon kaptam magam, hogy csak írok és írok, kiadom azt ami bennem van és folyamatosan hajt a kreálás. Egyszer csak azt láttam a statisztikákon, hogy az emberek kíváncsiak a gondolataimra és a lelkemre és így lesznek nyitottak az öltözködésemre vagy a receptjeimre. Ma már nincs semmi olyan amit szív nélkül csinálnék, hiszen ebben a világban két dologra van nagyon szükség: szeretetre és őszinteségre. Fogadjátok sok szeretettel az újabb kis összeállításomat, amit ajánlani tudok őszre. 

Ingruha: Stradivarius
Chocker: H&M
Napszemüveg: MANGO

Fotó: Antal Noémi

Ölellek Benneteket,
Clau

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s