Személyre szabott stílustanácsadásod, mától elérhető

Örömmel osztom meg Veletek azt a nagyszerű hírt, hogy mától kezdve igénybe vehetitek a személyi styling szolgáltatásomat, amire már hónapok óta készülök. Szeretnék egy kicsit részletesebben is beszámolni erről az újításról, így ha érdekel akkor mindenképp tartsatok velem. 

Hogyan jött az ötlet? 

Mindig is a divatszakmában képzeltem el magam. Amióta az eszemet tudom folyamatosan a divatmagazinokat bújtam, külföldi oldalakat figyeltem és az iskolában is én mutattam meg a követni való bloggereket az osztálytársaimnak. Akkor még persze fogalmam sem volt róla mi is az a bloggerkedés csak az információt és a szépet “szívtam” magamba.

14 éves koromban kaptam meg az első francia Vogue magazint az akkori legjobb barátnőmtől és onnantól kezdve függő lettem. Ma már több mint 150 példánnyal büszkélkedhetem. 

Mindig is nagy rajongója voltam a szépnek és különös figyelmet kapott az életemben az öltözködés. Aztán hirtelen történt az életemben egy meredek zuhanás, ahol már nem szenteltem akkora figyelmet a szenvedélyemnek, hiszen a lelkemmel kellett rengeteget foglalkoznom. Így az írás kapta meg a főszerepet és így született meg az első könyvem, a Lelked Jegyzetei is. 

Újabb fordulat következett az életemben és megismertem a társamat, aki nemcsak a csillogásban volt társ, hanem a legnehezebb időszakomban is mellettem állt és ezért örökké hálás leszek érte. A romantika és a nyálcsorgatás helyett most csak röviden annyit szeretnék mondani, hogy kigyógyultam egy mély lelki válságból és újra visszatérhettem a legnagyobb szenvedélyemhez a divathoz és a szépséghez.

Így döntöttem el, hogy belevetem magam és nők illetve férfiak megjelenését fogom szebbé varázsolni. 

Miért tartom fontosnak a jó megjelenést? 

Azért tartom fontosnak, mert egykor közel sem tartottam fontosnak. Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, sokszor hanyagoltam el magam és nem figyeltem a megjelenésemre és ezáltal az önbizalmam is a béka segge alatt volt. Hosszabb ideig úgy gondoltam, hogy a jó megjelenés felszínes és közel sem fontos, ugyanis nem a ruha teszi az embert. 

Pedig a való életben a megjelenéseddel üzensz elsőként a világnak. Ha az ember sikeres szeretne lenni az üzleti vagy/és a magánéletben akkor elengedhetetlennek tartom a jó megjelenést. Sőt!!! A jó megjelenés a biztos siker titka. Ezt vagy elfogadjuk vagy a szőnyeg alá is söpörhetjük, de attól még tényként funkcionál. Ha sikeres és minőségi életre vágysz, akkor öltözz fel hozzá. 

Mit kapsz egy személyes styling konzultáció alkalmával? 

A személyes styling konzultáció abszólut opcionális, hiszen más csomagok közül is választhatsz, de én mégis meleg szívvel tudom ezt ajánlani. A személyes konzultáció alkalmával beülünk egy közösen kijelölt kávézóban, ahol átbeszéljük a gondolataidat illetve a vágyaid. Min szeretnél változtatni, hogyan szeretnél öltözködni illetve mit szeretnél a világnak üzenni. Egy kis önbizalom tuningot is kapsz egy ilyen konzultáción, hiszen feltöltődsz és élesebben látod a legjobb énedet. Segítek kihozni a legjobb énedet és hasznos tanácsokkal látlak el. Ezt a konzultációt január 31-ig kedvezményesen veheted igénybe, csupán 9990 forinért. / Az árban a fogyasztás is benne van. /  / Skype konzultációra is van lehetőség / 

Milyen csomagok közül választhatsz a konzultáción kívül? 

  • GARDRÓBRENDEZÉS: A meglévő ruhatáradat közösen átnézzük és segítek megmutatni mik az előnyös darabok és mik azok a darabok amiktől érdemes lenne megválni. A meglévő ruhadarabjaidat könnyedén felturbózhatod különböző kiegészítőkkel, praktikákkal és újabbnál újabb szetteket tudok neked varázsolni ruhavásárlás nélkül. Átláthatóvá tesszük a gardróbod és többé nem lesz olyan, hogy reggel kérdésekkel állsz a szekrényed előtt, hiszen bombabiztos szetteket alakítunk ki, amivel biztos sikerrel léphetsz ki az ajtón.
    / Budapesten és a környező településen: 19.990 HUF a 2 órás gardróbrendezés, vidéken plusz utazási költséget számolok az árhoz /

 

  • MENTORÁLT VÁSÁRLÁS: Vásárlás előtt megbeszéljük mit szeretnél vásárolni vagy mire van szükséged és közösen feltérképezzük a boltokat. Megtaláljuk a tökéletes farmerodat vagy kabátodat és még véletlenül sem fogsz előnytelen ruhadarabot vásárolni. Nem kell tartanod, hogy beszerzed a huszadik fekete pulcsidat vagy valami olyan ruhadarabot, amit nem fogsz többé hordani. A vásárlás során a segítségedre leszek és csupa előnyös és jól kombinálható darabokkal fogsz hazatérni. / A mentorált vásárlás 6990 HUF/ óra Budapesten, ha vidéken szeretnéd igénybe venni a szolgáltatást arra is van lehetőség utazási költséggel  / 

 

  • KÜLÖNLEGES ALKALOM: Ha esküvőre, bálra vagy számodra fontos eseményre készülsz, akkor is örömmel állok a rendelkezésedre. Kiválasztjuk a tökéletes ruhát, kiegészítőket és tippeket adok a sminkhez illetve a frizurához is, hogy gyönyörű legyél a jeles alkalomkor. Kiválasztjuk milyen árnyalat a legelőnyösebb számodra és segítek, hogy a legjobbat hozd ki magadból. 14.990 HUF

Hogyan jelentkezhetsz?

Írj üzenetet a fshioncapital@gmail.com e-mail címre vary hívj bátran hétköznapokon 9:00 tól 19 óráig a 06704102910 – es telefonszámon. 

Légy stílusos és figyeld, hogy változik minden körülötted. 

129f58cef6d4a7b22a7598e09d34a6d2

Ölelés,
Claudia

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s