Ismerd meg Kovács Orsit, a YURKOV stílustanácsadó cég megálmodóját

1. Kérlek mesélj egy kicsit a YURKOV-ról, mi az első dolog amit elmesélnél nekünk a vállalkozásodról?

– A Yurkov, egy kifejezetten stílustanácsadással foglalkozó szalon és az a különlegessége, hogy teljesen más logikával és megközelítéssel, más filozófiával kezeljük az ügyfeleinket mint egy önmagában müködő stílustanácsadó. A Yurkov megalapításakor kevés szakmai tudás volt mögöttem sokkal inkább volt jelen a hatalmas szenvedély és a kiút egy magánéleti válság illetve kiégés után. A Yurkov előtt, közel 15 évet dolgoztam az informatika, azon belül is dokumentumkezelés területén. A Yurkov filozófiája összegezve: nem kivülről dolgozunk befele hanem belülről kifele dolgozunk az ügyfelekkel és gyakorlatilag nem is testeket öltöztetünk, hanem személyiségeket, lelkeket, embereket..

2. Egy korábbi interjúdban azt olvastam, hogy teljesen más pályán tevékenykedtél a múltadban és a jelened már egy egészen más világban mozog. Mi volt az a löket ami előidézte ezt a nagy változást?

– Nálam klasszikusan jelentkezett egyrészt a kiégés és akkor, abban az időben ezt nem tudtam tudatosan kezelni. Erre pedig még jött egy magánéleti válság is, hiszen elváltam. Ez a két dolog teljesen magával rántott és a padlóra kerültem. Aki volt már padlón az tisztában van vele, hogy ilyenkor jobb esetben érkeznek amolyan “isteni sugallatok” amikre az ember elkezd reagálni vagy különben belepusztul. Számomra ez a sugallat a YURKOV volt, hiszen valamilyen formában de mindig szembejött velem.

3. Hogy jelentkezett nálad a kiégés?

– Kedvtelenséget és feszültséget éreztem. Nem volt mi motiváljon és elvesztettem önmagamban a hitem. Nem voltam jól és nem ismertem fel időben. Ha az ember nem kezeli időben a lelki problémáit, akkor ezek az érzések igencsak erőteljesen eluralkodhatnak rajta, ami pedig az élet összes területére kihathat. Ez velem is így történt.

4. Amikor belevágtál az álmaid megvalósításába éreztél bizonytalanságot vagy határozottan tudtad mit akarsz és hogyan akarod?

– A mai napig érzek bizonytalanságot, hiszen ebben a világban semmi sem biztos. Hatalmas leckéket kaptam az élettől ami által megszerettem a változást és ma már életformámmá tudtam tenni magát a változást. De még ennek ellenére is ott van bennem a bizonytalanság. Mivel nem igazán volt tőkém így mindent beletettem a cégbe és hatalmasat kockáztattam. Mindent vagy semmit alapon amit mai napig nem mindig tudok felfogni, hogy volt ekkora bátorságom. Ezt már vakmerőségnek nevezném, mintsem kockázatnak, hiszen tényleg mindenemet egy lapra helyeztem. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor egyszer-kétszer volt, hogy elbizonytalanodtam és fantáziáltam, hogy visszaülök az irodai székbe és újra napi fix 8 órázom de aztán mindig visszarántott a hit.” Hiszen mindenemet beletettem…”

5. Voltak mélypontok a YURKOV alapításánál?

– Nem is egy. Volt sírás és bizonytalanság is bőven. Volt, hogy nem volt pénzem ebédre és az irodában a maradék ropit majszoltam, mert másra nem futotta. Ez csak egy a sok közül, de visszagondolva ezek a mélypontok valahol hasznosak is voltak. Visszagondolva még mindig néha hihetetlen, hogy volt ekkora bátroságom de azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ezen állt vagy bukott akkor az életem és én mindenemet beletettem, mert a mélypontok ellenére is jobban hittem benne mint eddig bármiben az életem során.

6. Emlékszel a legelső munkádra? Ha igen, akkor kérlek mesélj róla egy kicsit!

– Azt tudni kell, hogy az első 60 munkámat ingyen csináltam, hogy minél több tapasztalatot szerezzek és megnöveljem a magabiztosságom. Így amikor eljutottam az első ügyfelemig aki már fizetett, akkora már volt szakmai önbizalmam és hihetetlen jó érzés volt, hogy amit szeretek azért fizet valaki. A YURKOV nemcsak stílustanácsadással foglalkozik, hanem személyreszabott ruhatervezéssel is. Így amikor a ruhatervezéssel kezdtem el foglalkozni, akkor rengeteget gyakoroltam, rajzoltam. Ami pedig még érdekes lehet, hogy a divatrajzolást teljesen autodidakta módon sajátítottam el. Amikor pedig az első megrendeleőim érkeztek, akkor olyan érzések kavarogtak bennem, amit nem igazán tudnék kifejezni így csak annyit mondanék: csodálatos érzés és megéri az álmaidért tenni.

7. Miért döntöttél úgy, hogy az első 60 vendégedet díjmentesen vállalod?

– Nem volt elég szakmai önbizalmam és féltem. A YURKOV szalont 2012. január elsején nyitottam meg és ott álltam az álmaim küszöbén és féltem dolgozni. Hiszen ott voltak a híres stylistok, stílustanácsadók és megijedtem. Sok gondolat kavargott akkor a fejemben és akkor rájöttem, hogy gyakorolni szeretnék és megerősíteni a szakmai önbizalmamat is, így döntöttem el, hogy az első 60 vendégem díjmentesen fog részt venni a YURKOV stílustanácsadáson. Az embernek egy módon erősödhet meg az önbizalma az adott szakterületen és az nem más, mint a gyakorlás. A gyakorlással pedig a számok törvénye alapján az embernek sikerélménye lesz és a siker pedig önbizalmat ad.

8. Hogyan képezted magad?

– Én a mai napig képzem magam és nem telik el úgy egy nap, hogy minimum két órát nem tanítottam volna magam. Megítélésem szerint nem volt időm iskolába járni évekig és eltanulni a szakmát így én egy más utat válaszottam. Egyrészt volt egy nagyon jó szakmai alapom ugyanis én a Ruhaipari Szakközépben érettségiztem így én tudok varrni illetve ismerem az anyagtörténetet, viselettörténetet és erre szerettem volna elsajátítani a stílustanácsadást. Így én fogtam magam, kerestem egy mentort, akinek tetszett a munkája, fizettem érte és csak reménykedtem benne, hogy elvállal. Szerencsére elvállalt, nagyon gyorsan tanultam és kitanultam a szakmai fortélyokat. Ezek mellett pedig rendszeresen jártam és a mai napig járok önismereti tréningekre, előadásokra vagy marketinggel kapcsolatos előadásokra. Nyitott vagyok és szeretek tanulni.

9. Mit nyújt a YURKOV az embereknek? Milyen szolgáltatásokat lehet igénybe venni nálatok?

– A YURKOV az egy stílustanácsadói szalon és már külföldön is jelen vagyunk. Gyakorlatilag amiben mi segíteni tudunk a vendégeinknek azaz, hogy a vendégünk önazonosan, hitelesen tudja megmutatni a személyes erejét. Az emberek többsége nem mutatja meg saját magát, hiszen ez látszik. Amikor megjelensz valahol azzal te kijelentést teszel magadról az egy valóban egy olyan szavak néküli kommunikáció amivel te mesélsz nekem: te hogy vagy, milyen a nőiességedhez való viszonyod, milyen az önbizalmad, mennyit mutatsz meg madadból. Segítünk megalkotni az egységet a megfelelő árnyalatokkal, fazonokkal és belülről kifelé szépítjük az embereket. Szeretünk embereket szebbé tenni és az ügyfeleink szabad döntése, hogy mit szeretnének megmutatni és mit nem.

10. Kérlek mesélj el valami érdekesebb dolgot amit észreveszel az emberek öltözködésén!

– Nem mindegy, hogy valaki direkt vagy nem direkt öltözik fel bénán, hiszen aki direkt öltözik fel bénán, abban koncepció van és az stílusos.

11. Mik az előnyei a munkádnak?

– Nem is tudom felsorolni az előnyeit, tényleg annyi de annyi van. Ha mégis megkellene fogalmaznom, akkor talán a klasszikus win-win. Én is élvezem amit csinálok, a kollégáim is imádják a munkájukat és a vendégeink is hálásak. Szeretem az embereket akik nap mint nap körülvesznek, a csapatot, az ügyfeleinket és úgy magában a YURKOV-ot. Szeretem látni ahogy egy nő felvesz egy ceruzaszoknyát, pedig mindig is nadrágkosztümben járt és tetszik amit lát. Jó látni amikor az ügyfeleink szépnek/jóképűnek látják magukat. Szeretem ezt az energiát ami nap mint nap körülvesz.

12. Van hátránya a munkádnak vagy olyan része ami nehézséget okoz?

– Akadnak nehézségek, de ezek a nehézségek is örömet okoznak. A cégvezetés nem mindig könnyű és folyamatosan újabb és újabb kihivásokat állítani magunk elé és azokat megvalósítani sem mindig egyszerű. Új szolgáltatásokat, új termékeket kidolgozni, üzletet szerezni, üzletet fejleszteni, mind-mind csupa kihívás, de szeretem. A legnehezebb mégiscsak az, hogy egyedül vagyok vezető és nincs mellettem senki, aki megmondaná mit hogyan kell vagy kellene csinálni, hanem én nekem kell a döntéseket meghozni és ez bizony nagy felelősség. Valószínűleg azért nehéz ez nekem, mert még nem volt ilyen téren tapasztalatom. Biztos vagyok benne, hogy ha megtapasztalom és ebben is elég gyakorlatot szerzek, akkor ezt is a rutinommá teszem és nem fog ki rajtam a cég bővítése, terjeszkedése.

13. Van olyan munkád amire kiemelten büszke vagy?

– Számtalan történet lapul már a lelkem mélyén. Ilyen például az egyik ügyfelem, akinek megtízszereződött a fizetése mialatt együtt dolgoztunk, ugyanis üzletasszonyt varázsoltunk egy alternatív-tarisznyás anyukából. Sikertörténetnek írom be amikor az özvegy apuka újra párt talált magának csupán egy gardróbcsere után. A könyvemre is nagyon büszke vagyok.:)

14. Hol vagytok még jelen a világban?

– Amikor megfogalmazódott bennem, hogy terjeszkedni szeretnénk akkor Bécs volt a következő cél de az élet úgy hozta, hogy Kaliforniában alakult ki a legújabb ügyfélkörünk így Magyarországon kívül, Kaliforniában is jelen vagyunk.

15. Dolgoztál vagy dolgoznál együtt hazai celebbel?

– Szándékosan nem hirdettem a YURKOV-ot celebekkel ugyanis meggyőzödésem, hogy itthon az emberek nem tudnak velük azonosulni. Nem akartam elijeszteni azokat az embereket akiknek segíteni szerettem volna, pusztán azért, mert híres emberekkel reklámozom a YURKOV-ot. Másfajta kommunikációt használunk.

 

IMG_1907

 

Az interjút készítette, szerkesztette: Perepelica Claudia

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s